Milyen szerencse, hogy szekrényemben pont lógott egy vonalkód mintás ruha, hiszen ennél tökéletesebb szemléltető eszközt, ennél tökéltesebb megjelenítését annak, hogy milyen árat, milyen értéket merek kimondani magamról, hogy milyen értéket képviselek a világban nem is lehetne
Te ki mered mondani, hogy mennyit érsz, vagy hagyod, hogy más töltse ki az árcéduládat, ezzel átengedve annak a másik embernek, hogy megszabja értékedet?
Az önértékelés fontosságát a legtöbb ember elsőre elbagatelizálja, amolyan úri huncutságként gondol rá, amivel majd egyszer ráér foglalkozni, ha már majd nagyon nem lesz más dolga
Az önértékelés sok ember fejében súrolja az oktalan önfényezés, a hetvenkedő magamutogatás határát
A "majd a tettek beszélnek helyettem", "majd a környezetem úgyis látni fogja az értékemet" gondolattal szokta a legtöbb ember lezárni az önértékelésről való gondolkodást, ezzel gyakorlatilag önként átengedve saját értékének környezet általi megítélését
Pedig látnunk és tudatosítanunk kellene, hogy kiadni értékünk pontos meghatározását random mások kezébe, olyan emberekre bízni árcédulánk kitöltését, akik ki tudja milyen sztenderdek mentén gondolkodnak a mi értékünkről az egyszerűen veszélyes
Gondoljunk ilyenkor mindig a szegény Dolce&Gabbana ing esetére a bizományis nénivel!
Friderikusz Sándor show műsorába meghívta anno a tervezőpárost és megörvendeztette őket azzal a hírrel, hogy egy vagyont érő ruhadarabjukat bevitték a helyi bizományiba, ahol filléreket kín
áltak cserébe az ingért
Miért? Mert, hát nem látott többet bele a lelkes munkaerő, mint egy darab nylon blúzt, amit ilyen áron lehet bevenni
Szóval a kérdésem!
Akarsz-e ezek után árcédula nélküli ing lenni a bizományi üzlet mit sem sejtő dolgozója kezében?
Comments